Személyi változások a Lignomat Kft. vezetésében
Tisztelt Partnerünk!
Az üzleti életben és a privát szférában is igaz, hogy egyetlen dolog állandó, az pedig a változás.
A nyugdíjba vonulásom idoszaka belátható közelségbe került.
Munkánk során mindig törekedtünk az ügyfeleink magas színvonalú kiszolgálására, a folyamatosságra most is nagy hangsúlyt helyezünk.
Ezért kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy a generáció váltást, a Lignomat Kft. vezetésének zökkenomentes átalakítását is ennek figyelembe vételével végezzük.
Ennek érdekében 2020 januárjától Salamon Zoltánt kineveztük általános ügyvezeto helyettesnek, akivel a jövoben közösen intézzük a cég napi operatív ügyeit.
Amennyiben minden a terveknek megfeleloen történik, úgy visszavonulásomat az operatív üzleti élettol 2020 decemberére tervezem.
Salamon Zoltán 2014 márciusától tölti be Lignomat Kft. szervizvezetoi pozícióját, melyet új feladatai mellett továbbra is megtart napi munkája során. Végzettségére nézve faipari mérnök, szakmai tapasztalatait a Falco-Sopron Kft-nél szerezte mint fejlesztomérnök, majd beszerzésvezeto illetve ügyvezeto igazgató.
A vállalatvezetés más területén személyi változtatást nem tervezünk, Bendéné Zorkó Klaudia továbbra is a gazdasági igazgató, és Mesics Ferenc a kereskedelmi igazgató feladatát látja el.
Bízunk abban, hogy a Lignomat Kft. szervezeti változtatásával párhuzamosan jól ismerjük fel a piaci környezetünk aktuális kihívásait illetve megtaláljuk a rájuk adható legmegfelelobb megoldásokat.
Intenzíven dolgozunk azon, hogy a digitalizációs technológiák robbanásszeru fejlodésének termékeit elérhetové tegyük Partnereink számára, és a beruházásaik során kompetens szolgáltatást tudjunk továbbra is ezen a téren nyújtani.
Kérjük támogassák ezt az átalakulást és a továbbiakban is tiszteljenek meg véleményükkel és terveikkel.
üdvözlettel:
Schmidt Katalin
ügyvezeto