Makor felületkezelési rendszer
A Pfiffer Bútor Mór Kft. a tömörfa teljes köru megmunkálására, bútorok, bútorajtók és kiegészítok gyártására specializálódott faipari vállalkozás. Az elmúlt idoszakban jelentkezo válsághelyzetek minden vállalkozás életét megnehezítették: szakemberhiánnyal küzdenek, nehézkes az alapanyag-beszerzés, már jelenleg is több cég fennmaradását veszélyezteti az energiaválság – és a neheze még csak ezután jön. A cég felso vezetése arra a döntésre jutott, hogy megosztják tudásukat még szélesebb körben, és bemutatják felületkezelo kapacitásuk fejlesztését is, melynek része a Lignomat Kft. által szállított és beüzemelt Makor egység is.
A pácolás – lakkozás, a színre festési gyakorlatuk több, mint húsz éves tapasztalatukból fakad. Amikor eltervezték, hogy fejlesztik a felületkezelési technológiájukat, az alábbi lényeges pontokra fókuszáltak.
A festésnél kiemelten számít a magas minoségi és mennyiségi követelmény. Ezt korrektül kiszolgálni csak nagyon precíz és hatékony géppel lehet, a tökéletes reprodukció, a leheto legmagasabb automatizmus nem opció. Az emberi „tényezoket” le kell csökkenteni, a „gép az ember barátja”, nem megy szabira nem fárad el, nem betegszik le – a megfelelo karbantartás mellett.
Mivel a felületkezelés óriási helyigénnyel jár, azzal indítottuk a projektet, hogy építettünk egy 1400 m2-es csarnokot a festogépnek és a hozzá tartozó szárítónak, s gondoltunk az elo- és utópufferolásra is!
Olyan rendszert építettünk a Makor cég egységeibol, ahol a szabályozott klíma és a páratartalom zárt rendszerben, légkezeléstol a festésen át egészen a szárításig egy egységben teljesül.
A 28 m hosszú szárítógéppel egybekötött automata gépsor 1600 mm munkaszélességgel dolgozik, az alkatrészek alakját és méretét 2 db 3D-szkenner biztosítja, ami az antisztatikus tisztító egység után beméri az alkatrészek geometriáját. A 24 db szárító tálca 5500 mm hosszú alkatrészeket is képes fogadni, összesen 210 m2 hordozó felülettel. Gépünk egy robotkaros 5 pisztolyos és egy oszcillálós 4 pisztolyos egységgel dolgozik Stop & Go és folyamatos átereszto üzemmódban.
A környezetvédelem mellett a munkatársaink egészségének a megóvása is kardinális kérdés volt a kiválasztásnál. Az egész festési folyamatot panorámás üvegfelületeken át követheti a gépkezelo.
A teljes cikk elolvasható a Magyar Asztalos magazin következo számában.