A WEINMANN megmutatja az utat
A könnyűszerkezetes faházak előregyártásával foglalkozó kanadai Atlas Structural Systems vállalat a WEINMANN famegmunkáló gépekre támaszkodik termelésének optimalizálása érdekében. Az Atlas Structural Systems 1987-ben indult egy pajtában, ahol tetőszerkezeteket gyártottak a helyi kivitelezők számára. A vállalkozás fokozatosan növekedett, mígnem a 2000-es évek elején költözött a jelenlegi helyére, a New Brunswick tartománybeli Richibucto-ba. Itt kezdődött a cég útja az előregyártás felé, ami komoly fejlődést hozott.
Az Atlas jelenlegi ügyvezető igazgatója, Marc Richard 2010-ben csatlakozott a céghez, így emlékszik vissza: „Az előregyártott elemek iránti igény még nem alakult ki a mi piacunkon, ezért megvizsgáltunk más piacokat, például Quebec-et, ahol ez a trend már általános volt. Csapatunk feladata a tervezési és gyártási szabványok és folyamatok kidolgozása volt annak érdekében, hogy ezeket az előregyártott elemeket végre bevezessük a piacra.”
„Építettünk néhány egyszerű hidraulikus asztalt a falpanelek gyártásához. A technológia egy alkatrész előkészítőből, egy keretmegmunkáló állomásból és egy készre szerelő állomásból állt. A födémeket a padlón lévő alátétre építettük. A piacunkon az építőipari cégek hozzászoktak a hagyományos vázszerkezethez, ami nagyon megnehezítette, hogy versenyképesek legyünk az első években. A célprojektek a családi házak voltak. Kicsiben akartuk kezdeni, és tanulni az esetleges hibáinkból, majd a tapasztalat növekedésével tovább tudtunk lépni.” – mondja ügyvezető.
SIKER A GYAKORLATI TAPASZTALATOK RÉVÉN
„Kezdetben csak egy kis csapat voltunk, és a teljes folyamat során együtt dolgoztunk: értékesítés, tervezés és gyártás. Ezután mindannyian elmentünk a projekt helyszínére, hogy segítsünk az ügyfélnek a panelek összeépítésében. Ez a tapasztalat valóban segített abban, hogy megértsük az ügyfelek problémáit, és a termék fejlesztési lehetőségeit.” – mondja Marc Richard. A következő években nőtt az előregyártás piaci elfogadottsága, az üzlet felgyorsult a többszintes és a lakóépületek piacán. A panelgyártás a nagyobb és hosszabb elemekkel egyre hatékonyabbá vált, és a vevőkör költségmegtakarítása is egyértelműbbé vált. „Ez volt a megspórolt idő. A több lakóegységből álló négyemeletes épület esetében a szerkezetépítés három hónapig tart. Előregyártott elemekkel ez kevesebb mint egy hónap alatt elkészül. Az előregyártás minősége és a hulladék mennyiségének csökkentése is fontos érv, a legnagyobb előny azonban a sebesség volt.” – meséli az ügyvezető.
BERUHÁZÁS A WEINMANN FEJLETT GÉPEIBE
Az előregyártott elemek növekvő piaci elfogadottsága nem maradt észrevétlen. A cég 2013-ban egy nagy kanadai cég, a J.D. Irving tulajdonába került. „Pozitív volt számomra, mert egy nagyobb vállalathoz csatlakoztunk, melynek volt tőkéje a növekedésünk felgyorsításához” – mondja Marc Richard. Az előregyártott falak és födémek iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt, és a meglévő előregyártó gépek nem tudták kielégíteni az igényeket. 2019-ben megszületett a döntés, hogy beruházunk egy modern WEINMANN előregyártó gépsorba. A rendszert a szintén New Brunswick -ben található monctoni üzemben telepítették.
A WEINMANN gyártósor magába foglal egy komplett falelem gyártó technológiát, keret-összeépítő munkaállomással, szerelő és munkaasztalokkal, mozgatóegységekkel, és egy multifunkciós ácsipari CNC megmunkálóközponttal. Szintén a beruházás része volt egy tető-födém gyártósor automata keret-összeépítő munkaállomással, vákuum mozgatóegységekkel, és egy további multifunkciós ácsipari CNC-vel. „A monctoni telephelyünkről a piacainkat kiterjesztettük a többi nyugat-kanadai tartományra is.” – mondja az ügyvezető.
FEJLESZTÉSEKKEL AZ ÉLEN
A korszerű előregyártás bevezetésének második fázisa már javában zajlik, célja a falelemek hőszigeteléssel és ablakokkal történő előszerelése. „Meglátogattunk olyan német és kanadai cégeket, ahol így dolgoznak, és mi is ezt szeretnénk. Ez az elkövetkező évekre vonatkozó terveink része. A koronaválság óta azonban csak arra koncentrálunk, hogy lépést tartsunk a növekvő kereslettel.” – magyarázza az ügyvezető.
A WEINMANN gépekbe való befektetés melletti érvekkel kapcsolatban Marc Richard ezt mondja: „Döntő ponthoz érkeztünk amikor az előregyártott elemek felé fordultunk. Ehhez igazodva egy nagy rendszer került kiépítésre a többi helyszín ellátására. Most a tető, fal és födém panelek teljes csomagját kínáljuk, ezzel kiemelkedünk a piacon. Számunkra a WEINMANN modern famegmunkáló gépeibe való befektetés a legjobb döntés volt.”
Födémelem beemelése az építkezésen