HOLZMA Treff 2013
Fúrunk a furésszelés közben a robot rakodik…♦
HOLZMA új irányt vesz a 2013-as házi vásárán
Idoközben már hagyománnyá vált, hogy évente egyszer a világ minden tájáról érkezo érdeklodok, vevo és üzleti partnerek a HOLZMA Treff –en találkoznak Holzbronn-ban, a HOLZMA Plattenaufteiltechnik GmbH. által gyártott a lapszabász gépek, táblafelosztók hazájában.
„új irányt mutatunk“ így hangzik a Holzma Treff vásár idei mottója, amely szeptember 24. és 27. között naponta 9 és 17 óra között nyitja meg kapuit.
A vállalat innovációs erejét jól példázza az a koncepciós furész, amely kisegíto aggregát segítségével a furészelés mellett marni és fúrni is tud. A májusi LIGNA-n eloször mutatták be a nyilvánosságnak – és már az elso vevorendelések is befutottak.
Indokolt tehát, hogy ez a koncepciós furész legyen a sztár az idei HOLZMA Treffen.
Az új rakásolási koncepciójával átfogó megoldást mutatott be a HOLZMA a
LIGNA-n, amely ideális módon a vágás után is strukturáltan, hibátlanul, ergonomikusan és hatékonyan szabályozza furészelés utáni a folyamatot a következo megmunkálási állomásig. Ez a koncepció egy olyan szoftveres megoldás, mely úgy tartalmazza a címke írást és nyomatatást, hogy megadja és ábrázolja a munkadarab lerakási helyét és irányát a raklapon, az adagoló kocsin vagy az új alkatrész puffer tárolón, mely automatikus magasság állítással is rendelkezik. HOLZMA ajánlja még a Power Concept –et és az az automatikus nyomtatót, mely a nyomógerendára van szerelve. Hogy mennyire produktívan muködnek együtt ezek a megoldások, azt láthatják a látogatók a HOLZMA Treff élo bemutatóin vagy www.youtube.com/holzma-n.
Mi történik a vágás után? A HOLZMA folyamatosan foglalkozik ezzel a témával is, a HOLZMA Treff S tol az XXL méret választékban mutat be maradékkezelési megoldásokat. A Schnitt Profi(t) optimalizáló szoftver, a CADmatic gépvezérlés és a Bargstett raktárszofver más-más módon támogatja a maradékkezelést az egyszeru rendezo polcos megoldástól az automatikus maradék managementen át a teljesen automatikus raktárba, ill. furészgépre történo helyezésig .
Teljesen új a robotos rakodás. A LIGMATECH és HOLZMA közösen mutat be egy olyan megoldást, mely mind a maradékok félautomata beraktározását és kezelését, mind a kész alkatrészek rakásolását és továbbszállítását biztosítja. Ezzel a megoldással a HOLZMA elsosorban a nagyobb asztalos és belsoépítész üzemeket célozza meg, melyek már rendelkeznek raktár-furész kombinációval és kis élomunka ráfordítással akarnak dolgozni.
Ipari felhasználók számára mutatja be a HOLZMA hossz- és keresztvágó kombinációt HKL 300 combiLine néven – mellyel az keresztvágások automatikusan, átmeno üzemben végezhetok el.
S és XXL méret választékú megoldások
A HOLZMA egyedi megoldásokat mutat be, komplett probléma megoldásokkal minden teljesítmény kategóriában. Láthatók furészgépek, gyártó cellák, furész-raktár kombinációk és ezekhez illesztett szoftver rendszerek.
A házi vásár egész ideje alatt a helyszínen vannak a világ minden tájáról az értékesítokön kívül azok a szakemberek is, akik a gépek tervezésével, optimalizálással és szoftverrel foglalkoznak.
Kivel találkozhat meg a Holzma Treff-en?
PRACTIVE partnerek = HOMAG csoport tagjai
A többi leányvállalat is bemutatkozik a HOLZMA Treff 2013-on.
Ezzel a HOLZMA vendégei megtapasztalhatják a HOMAG Group egyik fo elonyét.
Minden termék kiváló választás önmagában is, de minden gép tökéletes összhangban van a többi HOMAG leányvállalat által gyártott géppel, így több gép vásárlása esetén élvezhetjük ezt az elonyt és elso osztályú gépek együttesével dolgozhatunk.
BARGSTEDT – furész-raktár kombináció
Intelligens logisztikai megoldásokat mutat be a BARGSTEDT a HOLZMA Treff-en TLF 210 aktualizált raktár rendszerével. A tökéletesen összehangolt komissiózás, a felületkímélo anyagmozgatás, az automatikus alkatrész felismerés és az intelligens maradékkezelés a termelékenységet 30-40 %-kal növeli.
BRANDT a bemutatott öt gépén a legmodernebb élzárógép technikát vonultatja fel az enyvfelhordástól a formamarásig, a legkisebb Ambition 1120 FC alapgéptol a az igényes belsoépítész cégek számára optimális legnagyobb Highflex 1870 –ig
BüTFERING – csiszológépek
BüTFERING márkanév alatt a WEEKE cég mutat be okos megoldásokat a szalagcsiszolás területén, mint például a kombi-aggregát alkalmazása lamella köteggel, vagy a szabályozható csiszolószalag tisztítás.
HOMAG – élzárás és CNC megmunkálás
HOMAG az új null fuga-megoldását mutatja be az airTec-Technológia alkalmazásával Ambition 2274 típusú gépén. Középüzemek profitálhatnak elsosorban, ha ezt a típust választják az élzárás minoségének emelése érdekében. A BMG 311 CNC gép 5-tengelyes, és a szerszámtárból beváltható easyEdge-agregáttal van felszerelve, mely a gyártásban nagyfokú rugalmasságot eredményez.
HOMAG eSOLUTION – új 10.0 verzió
woodCAD|CAM –mel a HOMAG eSOLUTION bútor gyártóknak és belsoépítészeknek kínál egy olyan nagy teljesítményu szoftvert, mellyel optimalizálhatóak a gyártási folyamatok a tervezés és prezentálás fázisától a
konstrukciós részletek megtervezéséig, az azonnal generált gyártási programokig. Fókuszban woodCADICAM 10.0 figyelemre méltó új elemekkel.
LIGMATECH – csomagolás just-in-time
A robot technológia mellett LIGMATECH KS200/powerTouch. kartonvágó gépet mutatja be. Ezzel a géppel a vevok legkülönbözobb csomagolóanyag igényüket automatizáltan, méretpontosan, just-in-time maguk tudják elkészíteni.
További elonyt jelent az új generációs szoftver, az intelliCut. Az automatikusan választott tekercsszélesség, a szabás terv elforgatása lényegesen csökkenti a vágási veszteséget, mely akár 35 % csomagolóanyag megtakarítást is eredményezhet.
WEEKE – függoleges és vízszintes CNC-technika
WEEKE többek között bemutatja a legújabb vízszintes BHX 200 –as CNC gépét, mely alapfelszereltségben rendelkezik az érintoképernyos powerTouch szoftverrel.