KOMPLEX INFOKOMMUNIKÁCIÓS FEJLESZTÉS A LIGNOMAT KFT.-NÉL

Faipari vállalkozások által igénybe vehető 2021. évi pályázati lehetőségek

Éljen a gépbeszerzés pályázati lehetőségeivel!

 
Új év, új lehetőségek… Elérkezett egy új év számos olyan lehetőséggel, megoldással, amelyek egyidőben erősebbé, versenyképesebbé és sikeresebbé tehetik a vállalkozásokat, ezáltal pedig jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez és modernizációjához.
 
Kiemelten fontos hangsúlyozni, hogy egy-egy beruházás hatással lehet a termelési folyamatok modernizálására, a munkahelyek fenntartására, egy-egy járás elmaradottságának felzárkóztatására, a szakképzett munkaerő megbecsülésére, az árbevételre, a kapcsolati tőkére, továbbá elősegítheti az Ipar 4.0 megoldások alkalmazását.
A támogatással az igénylők erősíthetik magyarországi jelenlétüket, valamint a fejlesztés a regionális terjeszkedési lehetőséget is magában hordozza.
 
A támogatások megszerzése – a mai tőkehiányos időkben – versenyelőnyt jelent a pályázó vállalkozásoknak. Nem mindegy, hogy a befektetésekhez szükséges anyagi forrást a vállalkozás önmaga teremti elő vagy uniós pénzekből akár 70%-ot is megtakarít.
 
Szép számmal állnak rendelkezésre a pályázati lehetőségek 2021 első negyedévében is, szeretnénk figyelmükbe ajánlani az alábbiakban a faipari szektor számára elérhető pályázatokat dióhéjban:


1. Divat és dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása (GINOP-1.2.14-20 és VEKOP-1.2.7-20)

A konstrukció keretében kapott összeget, a kedvezményezett vállalkozás visszatérítendő támogatásként (hitel 0%-os kamattal) kapja. A jól teljesítő vállalkozásoknak lehetőségük van, a kapott „hitel” egy részét vagy annak teljes összegét vissza nem térítendő támogatássá alakítani.
 
 

GINOP-1.2.14-20

VEKOP-1.2.7-20

Megvalósítási hely Közép-Magyarországi Régión kívül Közép-Magyarországi Régión belül
Benyújtható 2020.01.05-2021.03.04. 2021.02.01-2021.03.31.
Támogatás összege minimum 5 millió forint, maximum 150 millió forint minimum 5 millió forint, maximum 100 millió forint.
Támogatási intenzitás 70% 70%
Megvalósítási időszak 18 hónap 18 hónap
 
Önállóan támogatható tevékenységek:
  • Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, automatizált termelési rendszerek fejlesztése, gyártási technológiák fejlesztése, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor- és vezérlési technológiák fejlesztése, robottechnológia alkalmazása, intelligens gyártási megoldások beszerzése.
     

2. „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” (VINOP-2.1.2-21)

A pályázat újdonságtartalommal rendelkező termék, technológia, szolgáltatás, előállításához nyújt támogatást a hazai vállalkozások részére, ezzel is hozzájárulva a jelentős szellemi hozzáadott értékkel rendelkező versenyképes termék, technológia, szolgáltatás létrejöttéhez.
 
Támogatási kérelmek benyújtása:
  • 2021. március 1. - 2021. április 30.
  • 2021. szeptember 1. - 2021. október 29.
  • 2022. január 17. - 2022. március 2.
Támogatás összege: minimum 50 millió Ft – maximum 1000 millió Ft.
 
Megvalósítási hely: Országosan elérhető, kivéve Budapest. A megvalósítási helyszínnek 90 nappal a támogatási kérelem beadását megelőzően kell bejegyzésre kerülnie.
 
Megvalósítási időszak: 36 hónap
 
Vállalati KFI megvalósítása esetén:
  • csak vállalkozások nyújthatnak be önállóan vagy konzorciumban támogatási kérelmet,
  • a konzorcium legfeljebb 3 tagú lehet és a konzorcium tagjai lehetnek egymás partner- és vagy kapcsolt vállalkozásai,
  • konzorciumvezető nem lehet mikrovállalkozás.
Önállóan támogatható tevékenység:
  • Kísérleti fejlesztés (el kell érnie az elszámolható összköltségének legalább 50%-át)
     

3. „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” (VINOP-1.2.1-21)

A konstrukció keretében kapott összeget a kedvezményezett vállalkozás visszatérítendő támogatásként (hitel 0%-os kamattal) kapja. A jól teljesítő vállalkozásoknak lehetőségük van, a kapott „hitel” egy részét vagy annak teljes összegét vissza nem térítendő támogatássá alakítani.

Benyújtás ütemezése:
  1. benyújtási szakasz: 2021. március 1-16.
  2. benyújtási szakasz: 2021. június 15-30.
  3. benyújtási szakasz: 2021.szeptember 30 - október 15. (kizárólag Szabad Vállalkozási Zónában megvalósított beruházás esetén.)
  4. benyújtási szakasz: 2022. február 1-15. (kizárólag Szabad Vállalkozási Zónában megvalósított beruházás esetén.)
Lehetőség van nagy értékű eszköz beszerzésére és csarnok építésére, akár 70%-os támogatással.
 
Pályázható:
  • gép, technológia fejlesztés, automatizálás, robottechnológia
  • infrastrukturális fejlesztés a teljes projekt 70%-ig  maximum 280 000 Ft / nm fajlagos költséggel
  • tanácsadás, képzés
  • napelem, napkollektor
Igényelhető előleg összege: Az igényelt támogatás 100 %-a.
 
Megvalósítási helyszín: Budapest területén kívül.
DE! Támogatható a konvergencia régió, valamint Pest megye bizonyos települései is! 
 
Megvalósítási időszak: 24 hónap, legkésőbb 2024. október 30.
 
Igényelhető támogatás összege: minimum 10.000.000 Ft, maximum 629.300.000 Ft
 
Támogatás:45-70%
 
Maximum elszámolható költséget a 2019-es évi létszám és a 2019-évi árbevétel határozza meg_
  • 1-9 főig 11 millió Ft
  • 10-49 főig 5 millió Ft
  • 50-249 főig 3 millió Ft
A beruházás nem lehet nagyobb, mint a vállalat 2019-évi árbevétele.
 
Kötelezően megvalósítandó tevékenység:
  • Technológiafejlesztés, beleértve termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését
     

4. Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása (GINOP-1.2.9-20)  

Kizárólag a szabad vállalkozási zónákban, vagy egyéb szempontból kiemelt területen, a Középmagyarországi régión kívül elhelyezkedő településeken megvalósuló projekt támogatott!
 
A pályázat időbeli ütemezése:
  • Várhatóan benyújtható: 2021.01.19 – től - 2021.02.18 – ig
  • Fenntartási kötelezettség: 3 év
  • A projekt megvalósítása: 18 hónap alatt
Az igényelhető támogatás mértéke:
 
A szabad vállalkozási zónákban megvalósuló projektek esetén:
  • Minimum 2 millió Ft, maximum 10 millió Ft támogatás igényelhető
  • Támogatási intenzitás maximum 70 %
  • Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében
Az egyéb hátrányos helyzetű településeken megvalósuló projektek esetén:
  • Minimum 10 millió Ft, maximum 60 millió Ft támogatás igényelhető
  • Támogatási intenzitás maximum 100 %
  • Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében
Milyen tevékenységekre igényelhető támogatás?
  • Új eszközök beszerzése (a projekt minimum 50%-a vagy az Építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés tevékenységgel együtt minimum a projekt 50%-a)
  • Építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés 
  • Új informatikai eszközök és szoftverek beszerzése (a projekt maximum 50%-a)
  • Képzés (kizárólag a https://vali.ifka.hu honlapon regisztrált szolgáltatóktól) (maximum 20%)
  • Gyártási licenc, gyártási know-how (maximum 10%)
  • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérköltség (a projekt maximum 50%-a)
  • Forgóeszközök és rezsiköltség (kizárólag bérköltség mellett, maximum a projekt 15%-a)
  • Kötelező nyilvánosság (a projekt max. 0,5%-a)
  • Projekt előkészítés (a projekt max. 7%-, kizárólag Szabad Vállalkozási Zóna esetén)
  • Projektmenedzsment (a projekt max. 2,5%-a, kizárólag Szabad Vállalkozási Zóna esetén)
Kötelező vállalás, az egyéb hátrányos helyzetű települések esetén legalább 1 fővel bővíteni kell a foglalkoztatottak számát, a támogatási kérelem benyújtását megelőző hónap adóhatóságnál nyilvántartott foglalkoztatotti létszámához képest. Az 1 fővel növelt foglalkoztatott létszámot a projekt befejezését követő 3 évig fenn kell tartani.
 
A beruházások során megvásárolni kívánt géphez, eszközhöz, technológiához a megfelelő gyártó, beszállító és a jó szakember választás a siker egyik kulcsa lehet.
A Lignomat Kft által forgalmazott nagyteljesítményű és megbízható berendezések gépek gyártói a faipari gépek szakértői, innovatív és egyedi igényekhez igazodó megoldásokat fejlesztenek a faipari vállalkozások részére.
Nálunk szakértő kezekből kapnak választ kérdéseikre: igényre szabott megoldásokkal, műszaki tanácsadással és megfelelő hozzáértéssel igyekszünk segítségükre lenni a tervezett gépbeszerzéseikhez.
Árajánlat, kérdés, megrendelés esetén szívesen állunk rendelkezésükre, forduljanak hozzánk bizalommal.
 
Keressenek minket az alábbi elérhetőségek egyikén:
email: office@lignomat.hu
Telefon: 36 94/ 900-050
 
Precízen elkészített pályázati anyaggal nagyobb esély van a sikeres támogatás megszerzésére, ebben is tudunk segíteni. Hosszú évek óta sikeresen működünk együtt a Glósz és Társa Kft-vel, akik szívesen állnak az igénylők rendelkezésére a pályázat írással kapcsolatban is.
 
Készüljenek fel időben a pályázat beadására!

REFERENCIÁK

Mi más, ha nem a Lignomat?

Már a Lignomat Kft megalakulása óta kapcsolatban vagyunk a céggel.  Tovább...

 

HÍREK

Faipari vállalkozások által igénybe vehető 2021. évi pályázati lehetőségek

Új év, új lehetőségek… Elérkezett egy új év számos olyan lehetőséggel, megoldással, amelyek egyidőben erősebbé, versenyképesebbé és sikeresebbé tehetik a vállalkozásokat, ezáltal pedig jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez és modernizációjához. Tovább...

Ma raktár határozza meg a tempót...

A berlini Rolf Rissel belsőépítész vállalat a közelmúltban frissítette gyártási láncát a Homag raktár-fűrész kombinációjával, amely egy sor előnyt kínál a felhasználó számára. Csak néhány ezek közül a nagyobb teljesítmény, a minőség javulása, a raktározás átláthatósága és a jobb kihasználtság. Tovább...

SAWTEQ B-300 flexTec robotfűrész a műszak vége után is dolgozik önállóan

A PAN+ARMBRUSTER vállalatnál a gyártás a nappali műszak befejezése után még órák hosszat zajlik, teljesen automatikusan, és rendkívül hatékonyan. Erről egy Homag SAWTEQ B-300 flexTec robotfűrész gondoskodik. Tovább...

intelliOptimizer Stacking: az elszedés új dimenziója

Az intelligens üzemi koncepciók egyre népszerűbbek a faipari vállalatok körében. A Homag fejlesztései nemcsak a megmunkálásra fókuszálnak, hanem a kisegítő műveletekre is, mint például az alkatrészek elszedése. Nemrég egy olyan szoftvert fejlesztett ki a Homag, amely a rakatképzést teszi gazdaságossá és automatizálttá. Az új eszköz neve: intelliOptimizer Stacking. Tovább...

LIGNOVÁCIÓ - Lignomat bemutatóterem képekben

Képes összeállítás a szombathelyi bemutatótermünkről, ahol HOMAG gépekkel és új megoldásokkal várjuk a faipari szakembereket! Tovább...